A következő címkéjű bejegyzések mutatása: penge napok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: penge napok. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. szeptember 1., kedd

Penge Napok a Monostori Erődben 2. rész

Az alábbiakban a Penge Napok szombati és vasárnapi eseményeről szeretnék beszámolni. Szombaton sajnos sok mindenről lemaradtam, mert elsősorban a kés- és a baltadobálás környékén segédkeztem, mint afféle rendfenntartó. Eközben rengeteget dobáltam késeket


és a SOG Vietnam tomahawkját.


Úgy érzem, rengeteg embernek okoztam örömet, sikerélményt. Gyerekeim és sok más gyerek is kipróbálta, és látszott rajtuk, hogy örülnek neki, hogy olyan dolgot, újdonságot adtunk a kezükbe, amit eddigi életük során még nem tapasztalhattak.

Néha-néha sikerült egy kicsit ellógnom a rám bízott feladat alól, így kicsit szétnézhettem, és foglalkozhattam gyermekeimmel is, akiknek amúgy nem hiányoztam különösebben. Alig találtam olyan képet, amelyiken mindkettőjük szerepelne, de íme, itt vannak:


Kutyafuttában benéztem a Készitsd el saját késed műhelybe:


Megnéztem a bőrösöket is munka közben, csk róluk elfelejtettem képet csinálni, és meglátogattam az íjászkodókat is.


Ennyire futotta, nagyon sok mindent nem tudtam megnézni, vagy idő hiányában vagy azért mert rossz volt az információközlés, és nem tudtam róla. Rengeteg jó program volt, de sajos nem volt például egy hangosbemondó, ami közölte volna, hogy hol mi kezdődik, pedig nagyon sokat segített volna. Csak felsorolásképpen néhány  program amire nem sikerült ellátogatnom:

- volt mobil kovácsműhely;
- a konferenciateremben rengeteg előadás;
- mentőkések gyakorlati bemutatója;
- késkiállitás;
- késvásár.

Nagyjából ennyi. Vélemény?

A látogatóknak biztosan sokkal élvezetesebb, volt mint nekem, szervezőnek.Voltak kisebb-nagyobb szervezési hibák, amiket megtárgyaltunk, és a következő alkalommal - elvileg lesz következő alkalom, hiszen a visszajelzések elég pozitívak voltak - a hibáinkat javítjuk.

remélem, jövőre te is ott leszel.

Befejezésképpen egy panorámakép a Monostori erődről:


Ha még több több képet szeretnél látni a Penge Napokról, akkor kattints ide.

Tisztelettel:

Sztrakkay Tamás alias syaky

2009. augusztus 24., hétfő

A Penge Napokról készülő bejegyzés előzetese

Sokat gondolkodtam azon, hogy milyen szemszögből írjam meg a Monostori Erődben megrendezett Penge Napokat. Nem tudtam eldönteni, hogy szigorúan a tényekre fókuszáló riportot írjak-e róla, rámutatva a hibákra, arra, hogy mit kellett volna másképp csinálni. Végül úgy döntöttem, hogy nem ezt fogom megírni.
Ehelyett egy szubjektív élménybeszámoló következik majd, amiben azt fogom megírni, hogy én és gyermekeim hogyan éltük meg ezt a néhány napot.

2009. augusztus 11., kedd

Tisztelt Érdeklődők, Megrendelők és Olvasóim!

Előre is elnézéseteket kérem, ha most egy rövid időn keresztül nem válaszolnék azonnal leveletekre, vagy éppen a megrendelésetek késne egy kicsit. Az elkövetkező napok a szervezés és a felkészülés jegyében telnek majd, mivel, mint azt már hirül adtam, augusztus 15-16-án a Monostori erődben Penge Napokat tart a kesportál.hu oldal tagsága. Ennek az eseménynek én is aktív résztvevője, szervezője, sőt, támogatója is vagyok. Ezért adódhatnak csúszások, mivel a boltom ügyeit egyedül intézem.

Itt, a blogon igyekszem betekintést nyújtani a Monostori erődben történő dolgokról, ezért akit érdekel, de nem tud jönni, annak érdemes lesz időnként benézni. Ha valakit érdekelnek a rendezvény részletei, az itt olvashat róla: http://kesportal.hu/pengenapok/ Aki pedig a Monostori erőd felől szeretne tájékozódni, az ezt az oldalt nézegesse: http://www.fort-monostor.hu/index.php?hirID=162

Ajánlom magamat, na és persze a PeNa-t.

Maradok tisztelettel:

sztrakkay

ui: Ha valaki olvassa a blogomat, de még nem jelezte magáról, hogy rendszeres olvasó, kérem tegye meg, hogy legyen valami visszajelzésem, hogy amit csinálok, nem csinálom feleslegesen. Köszönöm.

2009. július 29., szerda

Mindenki figyelmébe!

Üdv Mindenkinek!

Ajánlom mindenkinek a figyelmébe a linket,  aki szereti a késeket és az azokhoz kapcsolódó dolgokat. Meg fog itt találni mindent, amit csak keres, többek között olyan embereket, akikkel egy késfannak érdemes megismerkedni.

Tehát ne felejtsétek el bejelölni a naptárotokba, hogy augusztus 15-16-án a Monostori erődben programotok van. Ne hagyjátok otthon csemetéiteket sem, hiszen lesznek programok kimondottan számukra is, amelyeket az enyéim már nagyon várnak.

Addig is olvassátok a blogomat!

ui: Ha valakinek nem esett volna le, a cim a link :D

sztrakkay
Powered By Blogger
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez