syaky
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cold Steel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cold Steel. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. január 20., péntek
2011. február 6., vasárnap
Cold Steel 2011
Üdv Mindenkinek !
A blog csak tájékoztató jellegű, a teljessége igénye nélkül. Hagytam nektek is felfedezni valót.
Cold Steel szinte minden egyes évben elsőnek jeleníti meg újdonságait, de hiába a "papíron" való megjelenés ha sajnos kis országunkba a fele ha eljut. Valamint szerintem vannak olyan újdonságai is ami csak papíron léteznek.
(Itt arra utalok, hogy az előző évben is újdonságnak számított a teljes Voyager széria lecserélése, és most is annak számít. Hogy is van ez?)
Nagyon ötletesen az újdonságait és a megszüntetett termékeit ugyanazon az oldalon jelenítette meg mint tavaly. Igy nem lehet ellenőrizni, hogy mi is az ami.
Szerintem igen sajnálatos tény, hogy a mondhatni elegáns/drága bicska kategóriában szinte minden megszünt a 2010 év elején és ezt az "űrt" nem pótolták semmivel. Mondhatni csak az Espada széria maradt meg. Szerintem ezek között voltak igen különleges modellek is. (Teljesség igénye nélkül.)
Idén sem vitték túlzásba az új modellek megjelentetését. Most is inkább csak frissítésre került sor.
Például volt a Paradox -hozzáteszem ez sem jutott el kis hazánkba- lett egy kicsit hosszabb változat és Grivory markolatos is.
Ráncfelvarrásnak számít például a Voyager teljes szériájának -12 db- az átalakítása is, vagy a Vaquero -6 db- frissítése is, hallkan hozzáteszem, hogy ránézésre a markolat egyformára sikeredett. Egy kis hiba sikeredett az oldal szerkesztésében ugyanis megszűnni nem szűnt meg -pedig volt ilyen modell régebben nem?- de az oldalon újdonságként szerepel.
Sorolhatnám még a "javított"/frisitett modelleket de inkább nem tenném.
Inkább az újdonságoknak szentelnék nagyobb figyelmet. De ez a model csak valamikor tavasszal várható.
És a végső általam bemutatandó újdonság a Tomahawk "sapkák".

![]() | |||||||||
Egy típus két model: Counter Point |
![]() |
Ez a Hold Out. Két méret. Sima penge fogazott penge verziókban. |
![]() |
Ez a Mini Tuff Lite |
![]() |
Leatherneck-SF |
És a végső általam bemutatandó újdonság a Tomahawk "sapkák".
Mint az elején is már írtam ez csak úgymond figyelemfelkeltésből készült. Sajna vagy nem sajna a Cold Steel idén -sem- kápráztatta el a vásárlóközönségét.
Bárminemű hozzászólásod lenne, vagy ki szeretnél javítani tedd meg nyugodtan nyitott vagyok rá.
Ha pedig a katalógusukat szeretnéd letölteni: http://dealerscorner.coldsteel.com/Files/2011-Dealer-Catalog.zip
Hozzá kell azért tennem, hogy weboldaluk rengeteg infóval van tele, amit sajnos nagyon sok késgyártó nem tesz közzé. A katalógusok meg fantasztikusan látványos.
Maradok tisztelettel:
Sztrakkay aka syaky
2010. október 15., péntek
Módosított Rajah I. by Somi62
Üdv Mindenkinek !
Ismételten egy olvasói levelet tennék közzé, aminek nagyon örülök mert ilyen jellegű levelet még nem kaptam. ( nagyon remélem, hogy többet ilyet is fogok kapni - Hallod Somi62 ? -ez neked szól, jöhet a többi tuningolásodról is kép de kérlek sokkal több képpel ! )
syaky
Innentől kezdve a levél:
Röviden a következő módosításokat hajtottam végre:

- a középső alumínium távtartót kicseréltem rozsdamentes acélra, ezred mm pontossággal, ezáltal az óriás-kés oldalirányú terhelhetősége maximális lett, valamint a laprugó feszítésének jobban ellenáll, nincs felverődés,
- a gyári 2,5 mm-es csavarokat kicseréltem masszív, süllyesztett fejű rozsdamentes M3-asokra, amelyek szinelnek a G-10-es markolattal,
- a G-10-es panel alá tettem 0,8 mm-es csapágyréz lemezt, mivel a G-10-et tökéletesen síkba csiszoltam a folder fej-részével, a markolatot ezután homokfúvóval feldurváztam a jobb tapadás érdekében,
- a laprugót bevontam piros teflonnal, mivel így számomra esztétikusabb lett, eltüntette a gyári sajtolási nyomokat, egyébként a rugót mielőtt beszereltem a távtartó panel vágatába, ékkel rögzítettem, ezáltal hosszirányba nem "sétál",
- az övklipszet is M3-as saválló imbusszal rögzítettem, miután átesztergáltam a fejet.
A súlya 390 g-ról 450 -re nőtt, hihetetlen masszív és súlyelosztású lett. A panelcsavarok kivételével minden elemét homokfúvóval tettem széppé. Lehet, hogy valakinek csicsásnak tűnik, de én magamnak alakítottam át ezt a remek nagyvasat.
2010. október 2., szombat
Cold Steel SRK Aus8 versus Cold Steel SRK San Mai III.
Üdv !
Ehhez tudni kell, hogy ezt a kést már különböző pengékkel -és különböző helyeken történő "összeszereléssel"- a cég már elég régóta gyártattja.
Az SRK típus hírnevét még anno a Carbon V acéllal alapozta meg. De gyártót váltottak , és a penge acélját AUS8A-ra módosították. Nem sok sikerrel. Az acél nem volt jól hőkezelve, -elég hamar elvesztette az élét- maga az élezés szöge sem volt jó, valamint a markolat gumimarkolatát nemigazán sütötték rá jól, mert pár hetes használat után kotyogni kezdett. Tehát a hírnév eléggé megkopott ezekkel a módosításokkal. A cég az új kiadással -ami formára teljesen ugyanaz- próbálja a megkopott hírnevet újra régi pompájába hozni.

Hogy sikerül-e neki?
Ki tudja?!
De addig is olvassátok Psycho Tom tapasztalatait a késekkel kapcsolatban.
( levelét minden fajta szerkesztés és módosítás nélkül teszem közzé )
Sztrakkay aka syaky
ui: csak a saját készítésű képeimet logózom !!
ui: csak a saját készítésű képeimet logózom !!
Először is aki nem jött volna rá a cikk címéből a Cold Steel cég által „tervezett”-„kigondolt” késekről van szó. Ebben a cikkben, saját tapasztalataimat, véleményemet írom le nektek és mindazoknak akik kíváncsiak erre a 2 típusra, vagy éppen kés vásárlása előtt állnak. Arról tud valaki hiteles beszámolót, véleményt írni amit saját maga is megtapasztalt, én ilyen vagyok. Ez most nem késteszt, nincs fafaragás, papírvágás, nyúzás, fúrás, stb.
Egyébként syaky már bemutatta a 2 kést egy korábbi cikkben. Nekem más a célom most.
Csupán arról számolok be amit tapasztaltam, és ennyi.
Csupán arról számolok be amit tapasztaltam, és ennyi.
Nos…
Erdőjáró, túrázó, horgászni és kempingezni szerető ember vagyok. Szükségem volt egy késre, ami kielégíti az igényeimet. Keresgélni kezdtem mi lehet a megfelelő, testre szabott kés.
Így bukkantam rá az SRK-ra.

Elmentem, megvettem, és használni kezdtem.
Ez volt az AUS8A. Ez az acél típusa, a későbbiekben az egyszerűség kedvéért az acél típust írom le csak.
Mivel tulajdonosa voltam ennek a késnek, ezért elolvastam pár tesztet, cikket róla. Csodálkozva tapasztaltam hogy sok kritikát kapott, annak ellenére hogy személy szerint kiválóan használható késnek tartottam.
Kis idő elteltével a cég forgalomba hozta az újabb szériát, és mentek a találgatások. A cég a kritikák miatt lépett? Kitudja!? Ami biztos volt az az hogy itt volt az új SRK VG-1 San Mai III.
Nem nyugodtam, és syaky közreműködésével beszereztem a San Mai III-ast is. A késnek nem volt ideje porosodni, a véletlen ezt hozta. Irány a terep.

A továbbiakban konkrét tapasztalatokról számolok be.
Külső:
-Az AUS8A és a San Mai III teljesen megegyező méretben, formában, tokjában.
-Az AUS8A és a San Mai III teljesen megegyező méretben, formában, tokjában.
A TOK:
- Első megtapasztalás az volt hogy San Mai nem áll úgy meg a tokjában mint az Aus8A. Sajátjában sem, és az előző széria tokjában sem. Kotyog, sőt fejjel lefele ki is esik belőle. Az Aus8A ilyet nem csinált. Ezt első megítélésre azonnal negatív jelzővel illetnénk. DE, ne feledjük a jó öreg AK-47-es esetét, amikor konkurens cégek leszólták a fegyvert hogy kotyogós a mechanikája, magyarul gyenge a minőség. Igen, de tudatos tervezés miatt. Éppen ezért extrém körülmények között sem, amikor élet-halál felett döntött ez a fegyver, a Föld összes kontinensén…EZ NEM RAGADT BE, NEM AKADT EL. Pont a kotyogás miatt. Ezzel le is írtam mire gondolok. Szóval lehet kicsit bosszantó egy hobby késhasználó számára ha a tokból könnyen kicsusszan a kés. De aki az oldalára csatolja, és elindul olyan terepen ahol kúszni-mászni kell. Majd a késéhez nyúl, ami csupa föld, sár, és ennek ellenére kitudja majd húzni a tokból beragadás nélkül, az örülni fog ennek.
Az ACÉL:
-Igen a VG-1 San Mai III magasabb kategória. Ez tény. Jobban vágott, tovább tartotta az élét, és könnyebben éleztem újra. Jobb élszöggel rendelkezik a penge. Erről többet nem tudok írni, nincs mit beszélni róla. Egyértelműen jobb acél, jobb penge.
A MARKOLAT:
Aus8A esetén tapasztaltam egy kb. 1mm –es kotyogást. Erről más is beszámolt, kapta is a negatív kritikát. Az első Carbon V verzióhoz képest romlott a gyártás minősége, az acél is alacsonyabb kategória. Ezekkel támadták főként. De ennek ellenére azt tudom mondani hogy egyáltalán nem zavaró ez az apró kis kotyogás. Ugyanúgy megcsináltam vele amit akartam.
A San Mai III kézbe vétele után első dolgom a nyél ellenőrzése volt. Megmarkoltam, megrángattam és semmi. A markolat stabil maradt, ez már biztató jel volt. Akkor irány a terep, majd kiderül ez meddig lesz így. Nos….sokáig, mert egész napos munka után sem tapasztaltam lötyögést, sőt a több napos használat után sem. Fát hasítottam, faragtam, ágat vágtam. A markolat stabil maradt. Pont.
Összegezve:
Mind két kés, teljesen jól használható terepen, munka közben. Aki valamit megakar csinálni az megtudja az Aus8A-val is. De tény hogy a Cold Steel reagált a felhasználói kritikákra, és javította az apró „hibákat”. Precízebb kidolgozás és magasabb minőség. Az acél az önmagáért beszél.
Aus8A kereskedelmi ára 28-30 ezer Ft körül mozog, a San Mai III pedig 40 ezer környékén van. Nos, szerény véleményem szerint ha valaki SRK –t szeretne venni, és van rá 30 ezre, akkor ne sajnálja azt a plusz 10-et. Ezért a plusz kiadásért, többet kap az ember mint ahogy az elsőre látszik.
Tisztelettel: Psycho Tom
2010. július 25., vasárnap
Cold Steel Recon Scout - MrKnifefan a nyolcadik
Szépen lassan haladunk.Megérkezett a nyolcadik videó is.
Aki még szeretne nevezni a versenyre az húzzon bele nem sok idő van hátra.
Emlékeztetésképpen a nyeremények:
A szavazatok alapján legjobbnak bizonyuló videó készítőjének jutalma egy Spyderco Endura FRN.
A második helyezett díja egy Buck Vantage Avid Large.
Harmadik díj: CRKT Drifter.
Tisztelettel:

2010. július 17., szombat
Kombinált bicskatok by Raga
Rendszeres olvasóimnak ismerősen csenghet Raga neve. Eddig az oldalamon csak vízszintes késtokjai voltak láthatóak melyeket Fallkniven F1-es késekhez készített. Most egy Cold Steel Ultimate Hunter bicskához készített kombinált bőrtokját szeretném bemutatni nektek.
A szót ezennel átadom neki.
Egy kedves ismerősöm kérésének tettem eleget ennek a toknak az elkészítésével.
A kérés a következő volt.
Mivel a folder tokot alapvetően mindennapi hordásra tervezte a tulaj, így a felfüggesztésének méretét övhöz kellett optimalizálni. Mivel ez a felfüggesztés nem teszi lehetővé az A1 tokján való hordást, így ezt állíthatóvá kellett tenni. Itt ugrott be a tépőzár mint lehetőség.
Mivel a folder masszív darab, így ezt a részt sem akartam a véletlenre bízni. Az amerikai hadsereg által használt katonai tépőzárra esett a választásom.
Irány a net, rendelés, stb..... ( megérte a procedúrát, mert kiváló minőségű, és tartós cucc)
Ezen a ponton az övön és tokon hordás problémája már megoldottnak látszott, de csak látszott. A tok ugyan rögzíthető az A1-re, de annak normál hordásakor lecsúszhat a tokról és elveszhet. Erre a problémára találtam ki azt a megoldást, hogy egy plusz bőr toldalék és egy Chicago Screw segítségével a már korábban említett ( a gyári tok alján lévő) áttörést használom a függőleges rögzítés céljából. Igen ám, de ez a rés szolgál a fejjel lefelé lógatáshoz a hátizsák heveder átfűzésére. Ezt el kellett vennem ugyan, de egy elipszis alakú masszív bronz karikával a funkciót vissza is tudtam adni.
A kombinált hordás miatt (vízszintes, függőleges, fejjel lefelé) fontos volt, hogy minden masszívan legyen rögzítve, nehogy elhagyja őket a tulajdonos.
A folderrel a vizes formázás és a kívül kapaszkodó klipsz miatt nem volt gond, de a szikravetőt (a bőr idővel történő tágulása miatt) nem éreztem biztonságban. Ennek esetleges elhagyását megelőzendő, egy textil burkolatú gumit fűztem át a markolatán, amit a saját kilógó végébe akasztottam.
A ki és beakasztás elősegítésére a gumira egy kenguru bőr szálból készült "húzókát" rögzítettem.
A tok anyaga 4mm vastag krupon, az övbújtató anyaga 2,5 mm vastag marhanyak. Festése ében, finishelése és impregnálása viasz.
És most következzenek a képek melyeket Rebel készített. Szerintem az Ő neve is ismerős lehet.
Remélem tudtam újat mutatni nektek. Tudjátok ha segítség kell bőrtok készíttetésében csak keresettek emailben.

2010. május 9., vasárnap
Olvasói levél - képekkel illusztrálva - Psycho Tomtól
A boltom megnyitása óta rengeteg levelet kaptam, jellemzően köszönő és dicsérőeket, szapuló levél viszont még nem volt. Azt gondoltam, ezek nekem szólnak és nem másnak, de ez a levél valahogy más. Van benne egy kis panasz, van benne egy kis dicsekvés, és van benne egy bizonyos szintig késbemutató is. Nekem tetszett.
A levelet majdnem teljes terjedelmében közlöm (persze az írójának engedelmével), kisebb részeket, melyek személyesebbek, vagy az olvasó nem értené, azokat kihagyom. Nem mondom, hogy ebből rendszert fogok csinálni, de nem lehetetlen, hogy lesznek még hasonló megnyilvánulások a blogomon. Szerintem belefér. A levél nem felkérésre született! Nem propaganda levél, hanem blogom egyik olvasójának a levele.
Következzen tehát Psycho Tom levele:

Szia.
Itt vannak a képek. 2010 Januárjában csináltam a Zemplénben, Tokaji hegyen. -8 Fok lehetett, hó volt és a levegő is nyirkos.
Komoly fa faragásba nem kezdtem, nem is ez volt a célom. Felmentem túrázni és tea főzéshez aprítottam fát, gyújtottam tüzet. A kis Fire Steel tűzgyújtó a képen (Primus), jól tette a dolgát, ha nem is elsőre, de némi próbálkozás után mint amatőrnek sikerült is tűzet varázsolni. A többi kép ahol nincs hó, az már márciusi , ott viszont erős szél volt.Ott is simán ment minden.
Késekről van pár fotó, de a kedvencem a véres kép, mellettem 200 méterre egy vadász ép akkor lőtt egy őzet. SRK és a véres hó, jól mutatnak.
Tapasztalatként említem meg: SRK Aus8 asom miatt. Mivel sokan vették ezt a típust, és érték is kritikák a minőség miatt.
Valóban a meredek élszög miatt nem tartozik a legjobban dolgozó kések közé. Ami annyit tesz hogy a tollas ág nem lesz olyan szép, de meglehet csinálni vele.Valamint nekem speciel az alkar vastagságú fák kivágásánál jobban dolgozott mint a Bushman. Említették még a nyél kotyogását: -10 fokban vettem észre kb: 0,5mm-1 mm-es kotyogást. De egyáltalán nem zavaró.
Szó volt még a teflon bevonat miatt arról is hogy a tűzgyújtó indításához le kell kaparni a teflon réteget. Nos. Nyirkos időben fogtam hozzá a tűzgyújtáshoz. A kés a hó miatt és a párás levegő miatt nedves is volt, valamit a teflon bevonat is a kaparó élen még megvolt. Meglepődve tapasztaltam hogy ennek ellenére is szikrát vetett a tűzgyújtóm. Igaz később lekopott a réteg és jobban indította a szikrát. Ezt csak azért írtam, hogy emiatt nem kell aggódni. A kést használni kell bátran, mert ez a kés erre teremtetett.

A kés éléről még annyit. Hogy egyik nap véletlenül a barátnőm ágyára ejtettem,és úgy esett az ágyneműre a kés hogy pont a vágóélére.10 cm magasból.Szóval épp hogy. Ennek ellenére teljes pengehosszában elvágta a textil ágynemű anyagát. Gyári élszöggel. Én ilyen dolgokon lepődtem meg.
Ezeket azért írtam le mert engem mint amatőrt is a különböző késboltosok hülyítettek ezzel azzal, sőt az internet is tele van olyan dolgokkal amiket érdemes lenne el se olvasni. Bejártam 4 megye ismertebb késboltjait. De azt láttam az ügyfelekkel kapcsolatot tartó személyeknél hogy vagy fingjuk nincs mit akarnak eladni, vagy nyomtak egy betanult szöveget. Vagy ha értett is a késekhez felhasználói tapasztalata nem volt. Kivéve SYAKY Késboltját, ahol a rásózzunk valamit a hülyére helyett segítséget kap az ember. Még egyszer köszönöm.
2010. április 17., szombat
Cold Steel Bushman - Erdei Mihály VI. vendégposztja
Örömmel nyugtáztam, hogy késbemutatójában Mihály sem csupán a minimumra törekedett. Ő is kijelölt számomra egy követendő irányt a szerkesztésre vonatkozóan, amit szerintem sikerült is tartanom. Az ő választott nyereménye is egy Opinel No.9 inox bicska, amit a közeli jövőben el is fogok juttatni hozzá. Örülök annak is, hogy hogy olvasóim különböző ízléssel rendelkeznek, így a tizenegy beküldött poszt mindegyike más és más késről vagy bicskáról íródott. Továbbra is várom a a posztokhoz a hozzászólásokat és kérdéseket, amelyeket reményeim szerint a szerző meg is fog válaszolni.
syaky
Cold Steel Bushman.
Írta: Erdei Mihály- Marseille
Syaky vendégposzt felhívásán felbuzdulva, úgy gondoltam én is írok egy kis tesztet.Ez lesz életem első késtesztje, megpróbálok mindenre kitérni.
A tesztem a Cold Steel-Bushman nevű késéről fog szólni. Ez volt az első, úgymond „komolyabb” késem. Több, mint 4 éve megvan és mindent megélt már, a 2 csuklónyi törzsű fa kivágásától a vajas kenyér kenésig.
Kezdjük a külsővel:
A hozzájáró tok elég igénytelen és nem is a legbiztonságosabb fajtából való, de ennyi pénzért legyünk vele megelégedve. Én most állok a projekt előtt, a tok tetején fúrtam egy kis lyukat egy szalagnak, a másik oldalra pedig egy patentot szeretnék tenni és így meg is oldódna a probléma, persze csak részben. Hozzá kell tenni, hogy eddigi túráim alatt, én még nem hagytam el a kést.
Következzenek a gyakorlati tesztek:
Először is tollaság faragásával kezdtem. Ez nem nagy dolog a késnek, sőt nagyon oda kell figyelni, hogy nehogy lemetsszük a finom ágacskákat. Nekem ezért is sikerült némelyik kicsit vastagabbra. Ezután gyors mozdulatokkal leheletvékony háncsokat szedtem le egy botról, ez is jól jöhet tűzgyújtáskor. A kés a remek szablyaélnek köszönhetően, nagyon könnyen vette ezeket a feladatokat.
Ezután egy kis faragás következett. Konkrétan sátorcöveket faragtam. Jól jöhet, ha ponyvából akarunk menedéket készíteni. Ezzel is simán megbirkózott a Bushman, a finom él egyszerűen segített megfaragni a cöveket. Ugyanilyen könnyen lehet nyársvéget is faragni, értelemszerűen ez nem jelenthet problémát a „kis” Bushmannak.
Ezután szépen le is akartam kalapálni a cöveket. Itt jött a probléma. Mivel a nyele üreges, a sátorcövekek meg nem szoktak 5 centi vastagok lenni, így nehéz volt kalapálni. Olyannyira, hogy egy óvatlan pillanatban, a saját tenyeremet kalapáltam hozzá a földhöz, igen sikeresen, ugyanis szépen felszakadt és elkezdett folyni belőle a vér. Szóval ha valaki kalapálni akar a késsel, vagy ne tegye, vagy pedig egy darab vastagabb fával adjon neki súlytást, a pengére ütve, mivel ez elég egyenes, hogy kalapácsnak lehessen használni és széles is. Nem kell félteni, bírni fogja!
Mikor kicsit megmostam a sebet, következhetett a hasítás. Egy körülbelül 7-8 cm átmérőjű, frissen vágott akácot hasítottam ketté, a pengehátat egy másik fadarabbal kezelésbe véve. Dacára a vékony pengének, ez is egyszerű volt..
Majd egy kis súlytás tesz következett. Egy nem régen levágott cseresznyefa ágat áldoztam fel a nemes cél érdekében. Kb 3.5-4 cm vastag volt. Látható, hogy a Bushman kb 1-1.5 cm-re hatolt be. Ez nem is rossz ahhoz képest, hogy a kezemmel tartottam a fát egy rönkön. Élő fába még mélyebben szaladt volna. Ez is kipipálva, csillagos ötös az afrikai csodagyereknek!
A Cold Steel által reklámozott tulajdonságot is ki kellett próbálni. Mégpedig azt, hogy egy nyelet dugva a késbe, azt dárdaként használhatjuk. Kicsiny hazánkban ennek nem sok értelme van, max erdőben kószáló kutyákra lehetne jó, vagy támadó vaddisznóra, de aki meg ilyesmit csinál, az számíthat a rendőrség szeretetére, szóval ne tegyünk ilyet! De az tény, hogy a Cold Steel honlapján, igen szép dobásokat művelnek a késsel, egy nyelet beledugva.
Egy kis lyuk van a markolat végén, így akár rögzíthetjük is a „dárdafejet”.
Íme a CS Bushman lándzsa:
Ezután a kinti tesztekkel végeztem. Íme egy kép, hogy én mire használom az üreges markolatot:
Remekül belefér ugyanis a Firesteel, ki sem esik belőle, de ha félünk, egy kis szigetelő szalaggal rögzíthetjük és máris nálunk egy mindenre jó kés és egy tűzgyújtó szerszám. De akár kis elsősegély csomag is elfér a markolatban. Vagy akármi, a fantáziátokra bízom a dolgot.
A következő teszt a konyhai munkáról szól, a városi Rambóknak. Egy kis paradicsomot és kolbászt szeleteltem. Látható, hogy a famunkák után is ilyen maradt a penge, teljesen átlátszó szelet paradicsomokat sikerült szelnem. Persze terepen én ezt szinte soha nem használtam éltel feldolgozására. Zsigerelni túl nagy, kenyeret kenni, kolbászt, szalonnát vágni meg nagy. Ahhoz egy kis svájci bicsak, vagy egy kis Mora jobb szolgálatot tesz
Summa:
Ajánlható ez a kés mindazoknak, akik szeretnének egy nagyon olcsó, nagyon strapa „túlélő” kést, amire nem is kell annyira vigyázni. Igazi chokito, ronda és finom :D
Előnyök:
- OLCSÓ (így nagybetűvel)
- Strapabíró
- Könnyen élezhető
- Lándzsakénet használható
- Üreges nyél az apróságoknak
Hátrányok:
- Szénacél penge, oda kell rá figyelni, terepen ez nem mindig megy!
- Nem túl jó tok
- Nem igazán éltartó
- Markolat gyárilag sok munkafolyamatnál kényelmetlen
Utoljára következzen egy kép tanulságképpen. A Cold Steel azt mondja, ha képes vagy eltörni a pengét, akkor ők kicserélik. Én már próbáltam párszor, ennél durvábban is, de azokról nincsen kép:
2010. április 10., szombat
Cold Steel Pocket Bushman, avagy olcsón jót by Firesnake - vendégposzt IV.
A negyedik poszt is megszületett, mégpedig barátom, Firesnake keze által. Akik rendszeresen olvassák blogomat, az ő nevével már többször is találkozhattak kirándulós élménybeszámolóimban. Firesnake narancssárga paracordot választott nyereményül, amit a közeli jövőben el is fogok juttatni hozzá.
Továbbra is várom a hozzászólásokat és a kés-ismertetőket. A kezdeményezés sikerére való való tekintettel nemcsak 10 posztot fogok értékelni, de ezt majd még pontosítom. A lényeg, hogy ne adjátok fel, írjatok!
syaky
Cold Steel Pocket Bushman avagy olcsón jót…
Üdvözlök minden kedves Hidegfém blogspot olvasót.
Syaky barátom játékos felhívásának eleget téve illetve mert már régóta rajongok a címben említett vasért , gondoltam megosztom veletek a gyakorlati tapasztalataimat.
A kés specifikációjáról most nem írnék ezt mindenki megtalálja a webshopban. Kb. 2 évvel ezelőtt láttam meg a kést elöször és azonnal szerelem lett. Az élet azonban mindig úgy hozta, hogy amikor megvettem volna már elfogyott, amikor pedig volt pár darab nem engedhettem meg magamnak a késvásárlást. Viszont a 2010-es év ezen régen vágyott vas beszerzésével indult.
A CS Pocket Bushman azóta nálam EDC (Every Day Carry, mindennapi használatban) késként szerepel. Most biztos sokan kapják fel a fejüket hiszen a méretei alapján a kés bőven KKVE (Közbiztonságra Különösen Veszélyes Eszköz) de mégis a mindennapi hordása mellett döntöttem, Mi teszi ezt lehetővé? Az, hogy a kés viszonylag lapos és könnyű ezáltal könnyen rejthető mind első mind farzsebben vagy ha a szükség úgy hozza akár a zakónk belső zsebét sem fogja nagyon lehúzni. A felhasználhatósága szinte végtelen. Egy többnapos táborozás körüli összes munkát kivállóan el lehet végezni vele. Otthonosan mozog a zöldség és hús felvágása terén éppúgy mint tollaság faragás vagy éppen tüzifa hasogatása közben.A finom faragások éppúgy elvégezhetőek vele mint a durvább famunkák.
Éltartását átlagosnak mondanám viszont még tábori körülmények között is vígan élezhető egy DC4 segítségével.
Szeretném azonban megemlíteni a kés általam talált egyetlen negatívumát ez pedig a kényelmetlenné váló markolat. Mivel a markolatot egyetlen fémlemezből hajlították így az alsó részen lévő élek hosszútávú vagy nagy erőt igénylő munka során kikezdhetik a kezünket. A kés fogása egyébként kényelmes és a nagy ujjvájatnak köszönhetően biztonságos is. Kis és és nagykezű emberek még kesztyűben is biztonsággal használhatják.Nem kimondottan negatívum de a kés nyitása egyedi technikát és némi erőt igényel így SD (self defense, önvédelmi) felhasználása szinte teljesen kizárható.
Remélem sikerült kedvet csinálni mindenkinek ehhez a remek késhez. Ha valaki egy igazán jó ár-érték arányú vasat szeretne vásárolni akkor azoknak ajánlom a CS Pocket Bushman beszerzését.
Pozitív:
- Elérhető ár
- Szinte elpusztíthatatlan
- Könnyű élezhetőség
Negatív:
- Kényelmetlenné váló markolat
Firesnake
2010. február 9., kedd
Cold Steel SRK San Mai III.
Üdv Mindenkinek!
Néhány héttel ezelőtt írtam, hogy a Cold Steel milyen újdonságokat alkotott a 2010. évben, és azt is megemlítettem, hogy a címben megnevezett késétől igen sokat vár. Na, úgy néz ki, hogy rátapintottam a lényegre, mert az új modellek közül -tudomásom szerint- eddig ezt lehet csak megvásárolni, és ezt is csak néhány nagyobb amerikai forgalmazónál.
Én is szert tettem pár darabra, és készítettem is róluk fotókat. A pengén az anyagán kívül semmit sem változtattak, nyilván úgy gondolták, hogy ami jó, az jó.
Összehasonlításképpen mellé tettem a saját, régebbi kiadású Cold Steel SRK Aus8 késemet. Kicsit kopottas darab, de azért így is azonnal látszik, hogy nagyon hasonlít egymásra a két kés. Vagy mégse?!
Nézzük meg, hasonlítsuk össze kicsit alaposabban is a két kést, hogy vajon változtattak-e rajta?
A markolat textúrája ugyanaz. A zsinórlyuk ugyanott található és ugyanakkora, mindössze annyi a különbség, hogy az egyik réz-, a másik fémszínű.
A penge vastagsága, felső textúrja stimmel, változatlan.
A penge szélessége, az ujjvédő elhelyezkedése, formája ugyanaz.
A tokokról nem készítettem külön fotót, de teljesen kompatibilisek egymással.
A változtatás tehát csak a penge anyagát és a zsinórlyuk keretének színét érinti. A kérdés az, hogy vajon ennyi elég lesz-e sikerhez, és van-e olyan múltja a késnek, ami elfeledteti a vásárlókkal az előző széria hibáit? Ezt majd az idő fogja megválaszolni, nekem mindenesetre bejön, és az is tény, hogy valószínűleg az ára is elég baráti lesz ahhoz képest, hogy miből készül.

Magyarországi forgalmazása sajnos még nem indult meg, és nem is lehet tudni, hogy mikor várható. Ha ennek ellenére szeretnél ilyet, keress meg és segítek.
Maradok tisztelettel:
Sztrakkay aka syaky
http://hidegfem.eu/
Maradok tisztelettel:
Sztrakkay aka syaky
http://hidegfem.eu/
Címkék:
2010,
Cold Steel,
San Mai III,
túlélőkés,
újdonság
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)