2010. július 14., szerda

Késes krónika – A Spyderco 2. rész

A Spyderco 1978-ban kezdte el gyártani a Tri-Angle Sharpmaker élezőt, majd miután elmaradt a várt hatás, azaz a gyártóknak a fogazott élek felé fordulása, Sal Glesserék komolyabban is a késbiznisz felé fordultak. A tervezgetés valószínűleg jóval korábban, még a Sharpmaker elkészítése előtt megkezdődött, hiszen Glesser 1979-ben már gyártót keresett a terveihez.


Az első Spyderco kés a C01 Worker volt, aminek 1981-ben az Orleans-i SHOT show-n mutatták be a Jim Ott által elkészített prototípusát. Nem kell bombasztikus sikerre gondolni, sőt, alig váltott ki némi érdeklődést. Nemcsak a közönség, hanem a szakma érdeklődését sem sikerült igazán felkelteni. A sorozatgyártás megindítása ezért sem ment könnyen, de leginkább azért, mert Sal Glesser egyszerűen nem talált olyan gyártót az Egyesült Államokban, amely biztosítani tudta volna az általa megkívánt minőséget. A megoldáshoz Al Maren, a neves designeren keresztül vezetett az út, akivel Glesser 1979-ben, a San Francisco-i SHOT Show-n találkozott először, miközben gyártót keresett. Al Mar ez idő tájban kezdett el kést készíttetni Sekiben, Japánban, ő mutatta be Glessert japán üzleti partnereinek, és meggyőzte őket arról, hogy a Spyderco-tervek érdemesek a felkarolásra. A sorozatgyártás megindulásának helyszíne így aztán Japán lett.

Bár mi már hozzászoktunk a legvadabb késtervezői bakugrásokhoz is, a Spyderco Worker még ma is meghökkentő darab. Elképzelhetjük hát, hogy akkoriban milyen hatást váltott ki. Pengéjén púp, benne egy lyuk, a hegy elvékonyodó és gyengének látszik (az is), markolatán addig ismeretlen, rugalmas csíptető – az emberek többsége idegenkedett tőle, sőt, rondának találta. Az első néhány évben szinte csak rendőrök és mentési szakemberek vásárolták, ők gyorsan felismerték nagyszerűségét. Idővel aztán a szélesebb közönség is megbarátkozott vele, előbb praktikussága okán, majd lassan kialakult a jellegzetes Spyderco-design rajongóinak tábora is.

A kést az alábbiakban részletesen be fogom mutatni, hiszen nem csak a Spyderco első modelljéről, de a késgyártás történetében forradalminak tekinthető darabról van szó. Emellett tulajdonságainak taglalása révén megismerhetjük a cég filozófiáját és a későbbi modellek genezisét.



Fent a C01 Worker prototípusa, alatta a sorozatgyártott modell

Sal Glesser egy praktikus, mindennapi használatra alkalmas, biztonságos, felhasználóbarát vágóeszközt akart készíteni, és kétségtelen, hogy sikerült is elérnie a célját.

A C01 Worker nem csupán pusztán a Spyderco első kése, hanem az első CLIPIT modellje is volt – ez a név és szabadalom a Spyderco zsebcsíptetővel ellátott zsebkéseit jelöli. A kés több, rendkívül fontos újítást is hordozott, magába sűrítetve mindazt, amire a felhasználóknak szüksége volt. A modell egyszerre oldotta meg a hordozhatóság, a gyors hozzáférés és nyitás, valamint a használat akkori problémáit, amelyek a korabeli felhasználókban talán nem is tudatosultak, egészen addig, amíg ez a kés meg nem született.

A Spyderhole

A Worker legfeltűnőbb tulajdonsága a púpos hátú penge, és benne egy kerek lyuk, a Spyderhole, ami gyorsan a cég védjegyévé váló rendkívüli találmány volt. Egyrészt nagyon praktikus, mert gyorsan, egy kézzel is ki lehetett nyitni a kést, másrészt egy jellegzetes design-elem, amiről azonnal fel lehet ismerni a Spyderco késeket.

Az elképzelés, hogy egykezest nyitást lehetővé tevő lyukat fúrjanak a pengébe, nem egy hirtelen ötlet szülötte, hanem hosszadalmas kísérletezésnek az eredménye. Sal Glesser soha nem szerette két kézzel nyitni a bicskáit, ezért már gyerekkorában megtanulta az egykezes nyitást, hüvelykujjával tolva a penge oldalát. Láttam ilyet élőben, de nem túl bizalomgerjesztő művelet, meg sem próbálom, mert nekem biztosan levágná a kés az ujjamat. A hozzám hasonló kétbalkezesekre gondolva, az egykezes nyitás ideájával Glesser később sem hagyott fel. A Worker fabrikálása közben is elszántan törekedett arra, hogy olyan késsel álljon elő, amit bárki ki tud nyitni egy kézzel, anélkül, hogy azt külön tanulni kellene és anélkül, hogy az automata késekre jellemző rugó támogatná a nyitást.

Glesser először hozzáadott a pengéhez dolgokat: peckeket és lapkákat, ezek azonban a nyitást leszámítva mindig útban voltak. Próbálkozott például a "flicket" nevű kiegészítővel, amit a kés hátára lehetett ráerősíteni, hogy aztán a hüvelykkel egy kart megnyomva, nyithassuk a pengét. A flicketek azonban ormótlanok voltak, nehézzé tették a kés hordását és élezését.

Flicket - működik, de nem az igazi

Végül rájött, hogy a legjobb módszer az, ha nem ad hozzá semmit a pengéhez, hanem inkább elvesz belőle. Először azzal kísérletezett, hogy rovátkákat reszelt a pengére, és az így kialakított durva felületen némileg jobb támaszt talált a hüvelykujj. Mivel az eredménnyel nem volt elégedett, azzal folytatta, hogy a penge mindkét oldalára tett rovátkákat, és azokat alakítgatta. Addig fúrt-faragott, amíg egyszer csak lett a pengén egy lyuk, és – voilà! – a lyuk működött. Úgy működött legjobban, ha kerek volt, emelett a kerek forma könnyen azonosítható is volt, így e mellett kötött ki. A lyukas késpenge valójában nem volt új, csak éppen korábban nem az volt a rendeltetése, mint a Workeren. A lyukak csavar- vagy egyéb speciális kulcsként, dekorációként, illetve súlycsökkentőként funkcionáltak, emellett említhetünk bajonetteket (AK; U.S. Army M9), ahol a pengén a lyuk a drótvágó-funkció tartozéka.

A Workert néhány perces gyakorlással ki lehetett nyitni egy kézzel úgy, hogy nem kellett közben levenni a pillantást a vágandó tárgyról, és ez forradalmi újdonság volt. Mivel pedig a késnek viszonylag nehéz acélmarkolata volt, és heggyel lefelé hordták, a használók gyorsan rájöttek, hogy nem csak a hüvelykjükkel nyithatják, hanem úgy is, hogy megragadják a pengét a hüvelyk- és a mutatóujjal a lyuknál, majd meglendítik a kést lefelé. Így nem kellett a zsebből való elővétel után fogást váltani, ami szintén hozzájárult a kés népszerűvé válásához, mint ahogy az is, hogy a visszahelyezés a zsebbe vagy az övre szintén könnyedén elvégezhető volt egy kézzel, anélkül, hogy a szemmel követni kellett volna a mozdulatsort.

A gyártó szerint a szabadalmazott nyitófurat vágás közben is hasznosnak bizonyul: a kezet előrecsúsztatva a markolaton a hüvelykkel és a mutatóujjal meg lehet fogni a pengét úgy, hogy érintik egymást a lyukon keresztül. Ezzel a fogással jobban kontrollálható a penge, emellett akkor is hasznos, ha a késsel feszítünk valamit (amit természetesen csak szükséghelyzetben tegyünk). Így leveszünk valamennyi terhelést a csapolásról meg a markolatról, amivel megnövelhető az eszköz élettartama. Ez a fogásmód kezdetben esetlennek tűnhet, de állítólag gyorsan meg lehet szokni. Szintén a gyártó állította, hogy a Spyderhole-lal való nyitás gyorsabb még a gombnyomásra nyíló rugós késekénél is, mivel a nyitófuratra könnyebb rátenni az ujjat, mint egy gombra, főleg, ha annak felszíne lejjebb van, mint a markolat síkja.

A zár

A Worker készítésekor nagyon fontos szempont volt a biztonságos használat, ezért Glesser mindenképpen akart a ksre egy megbízható zárat. A Worker zárja lockback, ami azt jelenti, hogy a zár a markolat hátán helyezkedik el. Aszerint, hogy ez a zár a penge csapolásához vagy a markolat másik végéhez van közelebb, megkülönböztetnek front lockot és back lockot. A Worker zárja front lock.


Rajz a Clipit-szabadalomból

A front lock nem volt új; a német Böker már az 1900-as évek elején használt ilyet, és állítólag még ennél is sokkal régebbi eredetű. Később az egyedi késeket készítő Harvey McBurnette fáradozott a népszerűsítésén, de szabadalmaztatva soha nem lett. A zár másik közelmúltbeli alkalmazója egy W. T. Fuller nevű késműves, aki gyári balesetben elvesztette az egyik kezét, és magának kezdett el egykezes késeket gyártani. A front lockot McBurnette mutatta meg Al Marnek, aki az 1970-es években el is kezdte alkalmazni a késein. Glesser aztán megkapta Mar engedélyét, hogy használja a zárat, és hogy belefoglalja a Clipit szabadalmi kérvényébe. Cserébe Al Mar átvette a Spyderco fogazást és csíptetőjét.

A Worker elkészítésének időszakában számos zárszerkezet volt használatban. Nagyon népszerű volt például a back lock, a neves modellek közül ilyennel volt ellátva például a Buck 110 Folding Hunter és a Schrade Uncle Henry. A back lock és a front lock főleg a záró kar hosszúságában, továbbá abban különböznek egymástól, hogy a zárat a markolat melyik részén kell nyomni a nyitáshoz. A back locknak két hátránya van: 1., a kés zárása csak akkor biztonságos, ha mindkét kezet használjuk: egyikkel tartjuk a markolatot, és nyomjuk a zárat, a másikkal pedig kontrollálva behajtjuk a pengét; 2., a pengét zárt állapotban nem szabad megnyomni, vagy a bezárás közben elengedve szabadon becsapódni hagyni, mivel az él ilyenkor valószínűleg hozzáér a markolat belsejéhez, és megsérül.

A McBurnette/Mar front lock maradéktalanul orvosolta mindkét problémát. A penge töve közvetlenül az él kezdete előtt hozzáér a rugóhoz, a zár csapszegénél vagy a mögött, nem engedve, hogy az él hozzáérjen a kés bármelyik részéhez. A hüvelykujj könnyen oldani tudja a zárat, a pengét pedig lehet hagyni, hogy szabadon becsapódjon a záráskor anélkül, hogy fennállna az él megsérülésének veszélye. A zárás egy egyszerű, gyors, egykezes művelet, amit végre lehet hajtani anélkül, hogy ránéznénk a késre.

A front lock további előnye, hogy kevésbé áll fenn az akaratlan nyitás lehetősége, mivel használat közben a zár hátsó része, amit az oldáskor nyomunk, rendszerint a kéznek a hüvelyk és a mutatóujj közötti részében helyezkedik el. Meg kell jegyezni azonban, hogy egyik ilyen jellegű zár, így a front lock sem teljesen immúnis az akaratlan nyitással szemben, hiszen egyetlen tervező sem tudja pontosan megjósolni, hogy a használó hogyan fogja majd meg a markolatot.

A penge

A Worker teljes hossza 16,5 cm, összecsukva 9,8 cm. A szaténfényű penge konkáv köszörülésű, hossza 7 cm. A kezdetben egyenes, majd fogazott éllel is megvásárolható kés pengéjének anyaga eredetileg GIN-1 acél, később pedig piacra került VG-10 és ATS-55 pengével is.

Sal Glesser nem csak nagyszerű eszközöket tudott tervezni, de zseniális marketinges is volt. Aki egy kicsit is értett a késekhez, az előtt teljesen nyilvánvaló volt, hogy a Worker gyors elővehetősége és egykezes nyithatósága révén önvédelemre is kiválóan alkalmas. Glesser ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a kés egy szinte mindig, mindenki által, bárhol hordható, barátságos munkaeszköz. Kulcsfontosságúnak tartotta annak elkerülését, hogy bemutatkozó kését a hatóságok és/vagy a közvélemény agresszívnek, félelmetesnek, veszélyesnek bélyegezze. Ez az előrelátás és óvatosság igencsak megtérült, hiszen napjaink tendenciái egyáltalán nem kedveznek a késes iparnak és késhasználóknak. Mind jogalkotói, mind jogalkalmazó részről egyre inkább magát az eszközt tekintik veszélyesnek, nem pedig a hordozóját. A késsel bűncselekményt elkövetőkre érthetetlenül alacsony büntetései tételeket szabnak ki, miközben a hasznos eszköz békés birtoklóira potenciális gonosztevőként tekintenek, és indokolatlan szigorral zaklatják őket.

Glesser törekvése, hogy kését békés, barátságos eszköznek aposztrofálják, nem csak a promóció hangvételében és a kés nevében nyilvánult meg. Ezt a célt szolgálta a penge rövidsége, melynek révén a kést legálisan lehetett hordani, és a vékony, gyenge hegy is.

A lyuk mellett a Worker másik legfeltűnőbb része a felpúposodó pengehát. Ez bizonyos szempontból a kés Achilles-ína volt, hiszen akiknek nem tetszett a kés, azoknak elsősorban emiatt nem tetszett, és sokan a mai napig is emiatt idegenkednek a Spyderco késeitől. A magánvéleményem az, hogy a púp önmagában nem ronda, viszont a Worker páros lábbal rúgja fenékbe az esztétikumot. Viszont akár csúf, akár nem, az biztos, hogy a púp megint csak egy olyan elem, ami biztonságosabbá teszi a Workert: meg tud támaszkodni rajta a hüvelykujj, így könnyebb kontrollálni a pengét, illetve a vágást, emellett megelőzi az ujjaknak az élre csúszását is.

A Worker veszettül éles volt, amit Glesser megint csak ügyesen kommunikált. Nem hagyva teret az eszmecserének arról, hogy egy éles tárggyal miként tudnak kárt tenni egymásban az emberek, az élességről abból a szempontból beszélt és jó sokat, hogy az mennyire biztonságos a használó számára. Azt sulykolta, hogy egy éles vágóeszköz biztonságosabb, mint egy életlen, mert míg egy éles késnél a vágáshoz szükséges erőkifejtés nagysága lineáris; addig egy életlen penge elkezd vágni, majd a folytatáshoz aránytalanul nagyobb erő kell, ami a kontroll elvesztéséhez és sérüléshez vezethet. Másrészről, a használó jobban tiszteli az éles pengét, és óvatosabban, nagyobb figyelemmel használja.

A Worker fotóit megszemlélve azonnal feltűnik, hogy a penge hátának a hegyhez közelebbi vége köszörült. Ilyet gyakran látni késeken; a tervezők azért alkalmazzák, hogy könnyítsék a pengét, módosítsák a kés súlypontját, vagy, hogy növeljék a behatoló képességét. Ez a hamis él, ilyen van a Spyderco kések közül a Police, a Renegade és Native modelleken. A Worker másodlagos éle azonban fokél; valamivel nagyobb szögben ugyan, mint a fő él, de élezett, lehet vele vágni. Amikor a Worker be van csukva, ez az él a markolatpanelek alsó részének síkja alá esik, így nem sértheti meg a kezet. A pengét meg kell emelni egy kicsit, ha ezzel vágni akarnak. Glessernek sok ötlete bejött, ez nem. A penge nyitása egy egyszerű, ösztönös művelet, ha valaki egyszer nekiáll, kinyitja, és nem fog szöszmötölni azzal, hogy csak megemeli a pengét. A zsebkésen alkalmazott fokél nem lett népszerű, gyorsan félre is tették, én legalábbis nem tudok róla, hogy lenne még ilyen valamelyik Spyderco késen A vékony, gyenge hegy sem nyerte el mindenki tetszését, és a sok vásárlói kérés a robusztusabb változatokért gyorsan el is vezetett olyan pengeformákhoz, mint amilyen a Mariner, vagy a Hunter nevű modelleké.

A csíptető

Míg a lyuk nehezen született meg, addig a Worker másik fő nóvuma, a csíptető mintegy kipattant Sal Glesser fejéből. Az ötlet nagyszerűségét a legkevésbé sem csorbítja, hogy nem a semmiből jött, hanem úgy lett adoptálva. Volt Glessernek egy kulcstartója, ami egy kis békából, arra ráerősített láncból és karikából állt. A béka a zseb szélén ült, a feje és a két első lába kilógott a zsebből. A kulcsokért így nem kellett benyúlni a zsebbe, hanem csak kihúzni a békánál fogva. Glessert mindig lenyűgözte ennek az egyszerű eszköznek a hasznossága, és egyszer csak eszébe jutott, hogy valami hasonló kellene a késre is.


Sal Glesser múzsája


Így került a Worker rozsdamentes acélból készült markolatára csíptető, ami heggyel lefelé rögzítette a kést a zsebben. A klip rugalmas volt, így biztosan tartotta a kést, készen arra, hogy elővegyék. Az elővétel nagyon egyszerű, egykezes művelet; nem kell kotorászni a kés után a zsebben, ezért igen gyorsan elő lehet venni, ráadásul a nyitófurattal együttesen lehetővé teszi, hogy ne kelljen elengedni a vágandó anyagot. A csíptetővel rögzített kés nem koptatja ki a zsebet, kényelmesebb a hordás is, így nagyobb méretű késeket is lehet zsebben tartani. Végül a gyártó szerint a csíptető további előnye, hogy a markolat fogását is biztosabbá teszi, plusz támasztó felületet nyújtva, s ezzel megelőzve a markolat elfordulását a kézben, nyitás és használat közben is.

A Worker korai verzióinak nagyon vékony volt a markolata, hogy kényelmes legyen a hordása. Később a markolatpanel vastagságát a csíptető oldalán meg kellett duplázni, hogy elegendő tartóerőt biztosítson a csíptetőt tartó két csavarnak. További finomításként egy harmadik csavart is kapott a csíptető, hogy támogassa annak rugalmasságát, majd a markolatpanel vastagsága a csíptetővel átellenes oldalon is meg lett duplázva, hogy az egykezes nyitásnál jobb legyen a kés egyensúlya. A markolatpanelek szélei egyébként eredetileg élesek voltak, ezeket vásárlói visszajelzéseket követően gömbölyítették le, hogy barátságosabb legyen a kés fogása.

Anyagok

A Worker, majd még jó néhány további Clipit modell, rozsdamentes acélból készült, nem csak a penge, hanem a markolat, a forgócsap, a szegecsek, a rugó, a csíptető és annak csavarjai is.

A használók késeiktől egyaránt megkövetelik a jó éltartást és a rozsdaállóságot. Ezek a jellemzők azonban rendre konfliktusok forrásai a késgyártásban. A probléma kritikus pontja a szén: ha több, az az előbbinek jobb, ha kevesebb, az utóbbinak. Az acélt a szén teszi elég keménnyé ahhoz, hogy tartsa az élét, s így alkalmas legyen vágóeszközök készítésére. A rozsdásodással szembeni ellenállóságot pedig kiválóan javítja a króm, a baj csak az, hogy nem csak a korróziónak áll ellen, hanem a dörzsölésnek, kopásnak is, tehát nehézzé teszi az élezést. (Korábban a krómot szerszámacélokhoz adták, és nem is azért, hogy megelőzzék a rozsdásodást, hanem, hogy megnöveljék a kopásállóságát.) Természetesen a késgyártás és a metallurgia kapcsolata ennél sokkal szövevényesebb, de azért a lényeg az, hogy amikor manapság a tervezők kitalálják, hogy miből legyen egy kés pengéje, a fő gondjuk az, hogy megtalálják a kényes és a kés rendeltetésének megfelelő egyensúlyt a szén és a króm között, hogy a kés jól tartsa az élét, könnyen újra lehessen élezni, és ne is rozsdásodjon.

A Worker anyaga egy rendkívül jó minőségű, japán specifikáció szerint, Japánban készült rozsdamentes acél volt, ami a Clipitek által vált ismertté G-2 néven, és amit egyébként GIN-1-nek vagy Gingami-1-nek neveznek. Ez az acél 0.9% szenet, 15.5% krómot, emellett mangánt, foszfort, ként, szilíciumot és molibdént tartalmaz. (Kicsit kevesebb szenet, kicsit több krómot és sokkal több molibdént, mint a sokáig szintén nagyon kedvelt ATS-34, emellett nincs benne nikkel, volfrám és vanádium.)

Sal Glesser azért választott rozsdamentes acélt, mert egy egyszerű, karbantartást nem igénylő kést akart. Először a 154CM-re esett a választása, de nehéz volt beszerezni, és nem is talált senkit, aki tudott volna vele dolgozni. Az ATS-34 sem jöhetett számításba, mert még nem is használták. Mindennek tetejébe Amerikában nem is érdekelte a gyártókat a Glesser által megcélzott minőség. Voltak aztán olyanok is, akik veszélyesnek tartották a kés formáját (akkoriban még nem voltak divatosak a manapság már teljesen megszokott, agresszív formájú kések), és ezért nem akartak belefolyni a kés gyártásába. Így kötött ki Glesser Japánban, ami nem csak a Worker, hanem számos további Spyderco modell gyártási helyszíne is lett.

Pisze Matyi

2 megjegyzés:

  1. Fontos és hiánypótló művecske!

    Köszi!

    VálaszTörlés
  2. Igen.
    Szerintem is az.
    Köszönjük Pisze Matyinak a betyárnak ezt a blogot (is).

    VálaszTörlés

Köszönöm a véleményed.
Kérlek írd meg itt a megjegyzésben, ha valamilyen késes téma kifejezetten érdekel.