2010. április 15., csütörtök

Hírek

A bolt és blog körüli teendőim annyira megszaporodtak, hogy már hónapok óta kerestem magam mellé egy segítséget, aki megfelelően tud támogatni a munkámban. Már röviddel a bolt indítása után összehozott a szerencse a Pisze Matyi néven elhíresült bicskással,  aki eleinte csak a weboldalamhoz konkrétan kapcsolódó fordításokban segédkezett, de ezentúl a blog szerkesztésében, írásában is szerepet kap.

Más:
Köszönöm mindenkinek a beküldött posztokat. Ezennel lezárom a játékot, a cikkek fogadását. Összesen tizenegyet kaptam, folyamatosan fognak megjelenni. A nyeremények kiosztásánál nem ragaszkodtam ahhoz, hogy mind a tíz elfogyjon,  hanem úgy értettem, hogy tíz közül lehet választani. Másrészt, ha valakinek olyan tetszett meg, amit már kiadtam, akkor nem tudtam teljesíteni a kérését. A kiírást tehát némileg rugalmasan kellett kezelnem, de legközelebb majd reszelek a metóduson, hogy minél egyértelműbb legyen a nyeremények kiosztásának mikéntje. Folytatás ugyanis lesz.

Vegyétek elő kedvenc késeteket, nézegessétek és gondolkodjatok el, mit is lehetne elmondani róla, mivel tudnád feldobni késbemutatódat, hogy a tiéd legyen a legjobb. Figyeljétek a blogomat, mert a következő nyereményjáték fődíja sokkal komolyabb, értékesebb lesz, amiért még keményebben meg kell majd dolgoznotok.

Addig is olvassátok munkatársam első bejegyzését:


Maradok tisztelettel:
Sztrakkay aka syaky

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a véleményed.
Kérlek írd meg itt a megjegyzésben, ha valamilyen késes téma kifejezetten érdekel.

Powered By Blogger
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez